Amit nem tudsz a házasságról

Ebben a vidám, közvetlen előadásban, Jenna McCarthy írónő oszt meg meglepő kutatásokat arról, hogyan működnek igazán a házasságok (különösen a boldog házasságok). Egy tipp: ne próbálj meg legjobb női főszereplő Oszkár díjat nyerni!

Minden évben csak az USA-ban 2.077.000 pár hozza meg azt a hivatalos és érzelmi döntést, hogy együtt élik le a hátralévő életüket … (Nevetés) és hogy nem fekszenek le senki mással, soha többé. A férfi gyűrűt vesz, a nő ruhát. Elmennek vásárolni mindenféle dolgokat. A nő elviszi a férfit tánciskolába elegáns táncórákra. Majd eljön a nagy nap. És ott állnak Isten és a család előtt és néhány más ember előtt, akikkel az apának egyszer üzleti kapcsolata volt és megfogadják, hogy semmi, sem a legnyomorultabb szegénység, sem halálos betegség, sem a teljes nyomor nem rengetheti meg örökké tartó szerelmüket és rajongásukat.

(Nevetés)

Ezek az optimista fiatal csirkefogók megígérik hogy szeretni és becsülni fogják egymást, hőhullámokon át, és kapuzárási pánikkor, és további 25 kiló után újra, addig a távoli napig, amikor egyikük végre békében tud nyugodni… mert már nem hallják a másik horkolását. És aztán lerészegednek, tortát dobálnak egymás arcába, Macarénát táncolnak és mi ott leszünk, törölközőkkel és kenyérpirítókkal halmozzuk el őket, megisszuk az ingyen piájukat, rizst szórunk rájuk minden egyes alkalommal – pedig tudjuk, hogy statisztikailag, a felük 10 éven belül el fog válni.

(Nevetés)

Természetesen, a másik fele nem, igaz? El fogják felejteni az évfordulókat és veszekednek majd, hol töltsék a szabadságot, vitáznak milyen irányba kell a WC papírnak letekerednie a gurigáról. És néhányan közülük még mindig élvezik egymás társaságát, amikor egyikük sem tud már szilárd táplálékot rágni.

És kutatók szeretnék tudni miért. Azt mondom, tudod, nem szükségesek kettős-vak placebokísérletek, hogy rájöjjünk mitől nem működik egy házasság. Tiszteletlenség, unalom, túl sok eltöltött idő a Facebook-on, szex más emberekkel. De megtalálhatod ezeknek a teljes ellentetétét – tisztelet, lelkesedés, nem működő internetkapcsolat, unalmas monogámia – és mégis pokollá válhatnak a dolgok. Tehát, mi történik amikor mégis? Mit tesznek azok, akik megteszik az egész utat az egymás melletti sírhelyekig? Mi bennük a közös? Mit csinálnak jól? Mit tanulhatunk tőlük? És ha Ön még boldogan alszik egyedül, miért kell abbahagynia amit csinál és az élete munkájává tenni annak a különleges személynek a megtalálását akit bosszanthat az élete végéig?

Nos, kutatók az Önök adómilliárdjait költik arra, hogy ezt kitalálják. Boldog párokat háborgatnak, és tanulmányozzák minden mozdulatukat és szokásukat. És próbálják azonosítani, hogy mi az, ami megkülönbözteti őket szerencsétlen szomszédaiktól és barátaiktól. És kiderül, a sikersztorikban van néhány hasonlóság, valójában azon túl, hogy nem szexelnek más emberekkel.

Például, a legboldogabb házasságokban, a feleség vékonyabb és jobban néz ki mint a férj. (Nevetés) Nyilvánvaló, ugye? Nyilvánvaló, hogy ez áldott házassághoz vezet, mivel mi, nők, sokat törődünk azzal, hogy vékonyak legyünk és jól nézzünk ki, mialatt a férfiak leginkább a szexszel törődnek … ideális esetben olyan nőkkel, akik vékonyabbak és jobban néznek ki mint ők. A kutatás igazi szépsége, hogy senki sem mondja, hogy a nőnek vékonynak kell lenni ahhoz, hogy boldog legyen, csak vékonyabbnak kell lennünk mint a partnerünk. Tehát ahelyett a sok fáradtságos diétázás és testmozgás helyett, csak meg kell várnunk, hogy meghízzanak, talán sütni néhány sütit. Ezt jó tudni, és ez nem is annyira nehéz.

A kutatás azt is javasolja, hogy a legboldogabb párok azok, akik a pozitív dolgokra fókuszálnak. Például, a boldog feleség. Ahelyett hogy felhívná a figyelmet a férj elhízására vagy azt javasolná hogy menjen egyet futni, azt mondja, “Nahát, édesem, köszönöm hogy a változásoddal viszonylag vékonyabbá teszel.” Ezek azok a párok, akik megtalálják a jót minden helyzetben. “Igen, szörnyű volt, amikor mindent elvesztettünk abban a tűzben, de ez igazán kellemes, itt kint a csillagok alatt aludni, és jó dolog, hogy a testzsírod melegen tart minket.”

Az egyik kedvenc tanulmányomban állt, hogy minél több házimunkát végez a férj, annál vonzóbbnak látja őt a felesége. Mert kellett egy tanulmány, hogy ezt megmondja nekünk. De itt van a kutya elásva. Minél vonzóbbnak találja őt, annál többet szexelnek; minél többet szexelnek, annál kedvesebb a férfi a nővel; minél kedvesebb a férfi a nővel; annál kevesebbet nyaggatja a nő a férfit az ágyon lévő nedves törölközök miatt – és végül, boldogabban élnek életük végéig. Más szavakkal, férfiak, kapcsoljatok eggyel magasabb fokozatba a házimunkában.

Egy érdekesség még. Egy tanulmány kimutatta, hogy az emberek akik a gyerekkori fényképeken mosolyognak, kevésbé hajlamosak a válásra. Ez egy valóságos tanulmány, és hadd magyarázzam meg. A kutatók nem a dokumentált, az alanyok által bevallott gyerekkori boldogságot vizsgálták, és nem néztek át régi naplókat. Az adat teljességgel azon alapult, hogy az emberek boldognak tűntek-e ezeken a korai képeken. Na most, nem tudom hány évesek Önök, de amikor én kölyök voltam, a szülők egy speciális fajtájú fényképezőgéppel fényképeztek, amelyben volt valami, amit filmnek hívtak, és, Istenem, a film drága volt. Nem csináltak 300 kattintást, a gyorstüzelésű digitális videó módban és szedték ki a legkedvesebbet, legmosolygósabbat a karácsonyi képeslapra. Ó nem. Felöltöztettek, sorbaállítottak, és vagy mosolyogtál abba a rohadt fényképezőbe ahogy mondták, vagy a születésnapi bulinak lőttek. De még így is, van egy hatalmas csomag “hamis boldog” gyerekkori képem és hálás vagyok, hogy ezek engem kevésbé tesznek hajlamossá mint másokat hogy elváljak.

Szóval mi mást tudsz tenni, hogy biztosítsd a házasságodat? Ne nyerj Oszkár díjat a legjobb alakításért.(Nevetés) Nem viccelek. Bettie Davis, Joan Crawford, Hallie Berry, Hillary Swank, Sandra Bullock, Reese Witherspoon, ők mind szinglik, mihelyst hazavitték azt a szobrot. Úgy hívják ők ezt: Oszkár-átok. Ez a házasság halálos csókja, vagyis valami, amit el kell kerülni.

És nem csupán sikeres filmekben játszani veszélyes. Kiderül, hogy csupán egy romantikus vígjáték megnézése, véget vethet az elégedettségnek a kapcsolatban. (Nevetés) Nyilvánvalóan, a keserű felismerés, hogy ez velünk is megtörténhet, de nyilvánvalóan még nem történt és lehet, hogy soha nem is fog, az életünket nyomasztónak tüntetheti fel, ha összehasonlítjuk. És elméletileg javaslom, hogy egy olyan film, ahol valakit brutálisan meggyilkolnak, vagy meghal egy szörnyű autóbalesetben, szívesebben sétálunk ki abból a moziból azt érezve, hogy nekünk azért egész jól megy.

Az alkoholfogyasztás, úgy tűnik, rossz a házasságnak. Igen. Nem tudok erről többet mondani, mert abbahagytam a cikk olvasását már a cím után. De van itt egy ilyesztő dolog: A válás fertőző. Ez igaz – ha van egy közelálló pár, akik szakítanak, ez 75%-kal növeli az esélyeket, hogy Ön is elválik . Most azt kell mondjam, hogy nem értem ezt egyáltalán. A férjem és én végignéztük jónéhány barátunkat, ahogy szétosztják a javakat és utána szenvednek, a mikorunkbeliek és szinglik, a netszex és a Viagra, és az eHarmony korában. És azt gondolom, hogy ők többet tettek a házasságomért, mint amit egy egész életen át tartó terápia valaha is tehetett volna.

Talán most arra gondolnak, miért házasodnak az emberek egyáltalán? Nos, az USA szövetségi kormánya több, mint ezer törvényes előnyét számlálja annak, hogy valaki házastársa legyünk. A listán szerepel, hogy meglátogathatjuk a börtönben, de remélhetőleg erre sosem lesz szükség. De ezeken a fontos szövetségi dolgokon túl, a házas emberek több pénzt csinálnak. Egészségesebbek vagyunk, fizikailag és érzelmileg. Boldogabb, stabilabb és sikeresebb gyerekeket nevelünk. Többet szexelünk, mint az állítólag szexuálisan szabad szingli barátaink – hiszi vagy sem. Még tovább is élünk, ami egy elég súlyos érv amellett, hogy összeházasodj valakivel akit már eleve is nagyon szeretsz.

Ha Ön jelenleg nem élvezi a közös adóbevallás örömét, nem tudom megmondani, hogyan találjon egy házimunka-szerető személyt körülbelül ideális mérettel és vonzósággal, aki imádja a horrorfilmeket és nincs sok olyan barátja akik a válás küszöbén vannak, de csak bátorítani tudom hogy próbálja meg, mert az előnyök, ahogy már mondtam, jelentősek. A döntő, hogy ha Ön most benne van vagy épp keresi, hiszem hogy a házasság egy olyan intézmény, amelyet érdemes megcélozni és védeni. Remélem használni fogja az információt, amit ma átadtam hogy lemérje a személyes erősségeit a saját rizikófaktoraival szemben.

Például, az én házasságomban, én azt mondanám, mi rendben vagyunk. Egyik oldalon, van egy férjem aki kellemetlenül sovány, és hihetetlenül jóképű. Tehát nyilvánvalóan fel kell hízlalnom. És ahogy mondtam, vannak azok az elvált barátaink akik titkosan vagy tudat alatt megpróbálnak minket elválasztani. Tehát rajtuk kell tartanunk a szemünket. És úgy teszünk mint egy koktél, vagy kettő. Másrészről, nekem itt van egy a “hamis boldog” kép dolog. És, a férjem egy csomót dolgozik a ház körül, és szerencsére sose nézne meg még egy romantikus komédiát, amíg csak él.

Tehát mindezek a segítségemre vannak. De a biztonság kedvéért, azt tervezem, hogy nagyon keményen fogok dolgozni, hogy ne nyerjek sose Oszkár díjat. És az Ön kapcsolatának kedvéért arra buzdítom Önt, hogy tegye ugyanezt. Találkozunk a bárban!

(Taps)

Forrás: Ted.com

The following two tabs change content below.

Márton Helga

Latest posts by Márton Helga (see all)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük